Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

„A gin tonic Instagram-érzékeny ital” – Interjú a Spirit Science Group alapítójával

„A gin tonic Instagram-érzékeny ital” – Interjú a Spirit Science Group alapítójával

Családalapítás miatt született az ötlet, mára az egyik legkedveltebb akadémia, ahol többek között a gin tonic rejtelmeivel ismerkedhetnek meg az arra vállalkozók. Szabó Dáviddal, a Spirit Science Group egyik alapítójával beszélgettünk.

Kezdjük az elején: mi a Spirit Science Group? Honnan a név, és mi a célja?

A vendéglátásban dolgoztam 11 évig, ezzel párhozamosan az utolsó 3 évben a Hendrick’s Gin ambassadoraként kaptam lehetőséget, hogy vendéglátó egységek személyzetét oktassam a helyes gin tonik készítés fortélyaira, valamint a gin népszerűsítésére. A karrierem tetőpontján a budapesti Warmup bárban dolgoztam, ahol igen széles skálán mozgott a hazai közönség, de egy dologban mindenki hasonló volt: óriási érdeklődést tanúsítottak a prémium italok iránt. Ebben a bárban találkoztam Sátori Ildikóval, aki a vendégemből lett az üzlettársam. 2016-ban házasodtam meg és már korábban megfogalmazódott bennem, hogy szeretnék több időt tölteni a családommal. Ezek a tényezők vezettek oda, hogy 2017-ben megalapítottuk a Spirit Academy-t, ami a minőségi italfogyasztás népszerűsítését, az italkultúra terjesztését kívánta szolgálni, számomra pedig lehetőséget adott arra, hogy ne távolodjak el a szakmámtól, de mégse kelljen rendszer szinten az éjszakában dolgoznom. Előadásokat szerveztünk, ahol interaktív módon, mind az öt érzékszerv használatával, nagyjából 2 órás előadások keretében kezdtük el bemutatni a prémium italokat. Az előadás során Prezit használunk, rengeteg képpel, bemutatjuk az alapanyagokat, illatolunk, ízlelünk, tapintunk, minél többféle módon próbáljuk megmutatni, hogyan is készülnek a szeszesitalok, néhány esetben pedig falatkákkal ételpárosítást is bemutatunk, ami fokozza az élvezetet. Kis idő múlva a szakma részéről is megjelent az igény, hogy szeretnének tanulni, részt venni az előadásokon. Amikor elindultunk ezen a vonalon, akkor láttuk, hogy a szakma egyik legnagyobb fájdalma, hogy a különböző szereplők nem találkoznak semmilyen fórumon, nincs lehetőség a kommunikációra, a zökkenőmentes kapcsolatépítésre. Nem azért, mert valaki hibázott, hanem mert egyszerűen ilyen volt a helyzet. Ezért egy év után kicsit átfogalmaztuk a Spirit Academy céljait, ennek megfelelően átalakultunk: Spirit Science Group lett az új nevünk. Kialakítottunk egy oktatási helyszínt, ami közösségi térként is funkcionál, lehetőséget ad embereknek a fizikai találkozásra is és természetesen az edukációs tevékenység mellett sokat foglalkozunk a szakma, különböző képviselőinek, közös platformot találni. Hozzánk bárki bejöhet, olvashatja a könyveinket, kérhet tanácsot, vettünk már részt versenyre való felkészítésben, zsűrizésben, közösségiprogram-szervezésében is. Nem véletlenül választottuk a mottónkat: „Vidd haza a tudást!”. Abban hiszünk, hogy a tudás segít a boldogulásban, segít az előrejutásban.

spirit_academy_szabo_david
Gin & Tonic workshop (forrás: Spirit Science Group)

Milyen eseményeket hirdettetek eddig? Milyenekre fókuszáltatok a közelmúltban?

Jelenlegi előadásaink:

  • A rum
  • A tequila/mezcal
  • A gin
  • A skót whisky
  • A Kentucky Bourbon
  • A vodka
  • Minden, ami alma

Ezek mind az mutatják be, mi történik az alapanyagtermeléstől addig a pontig, amíg azt a bizonyos üvegitalt a kezünkben foghatjuk. Alapvetően történelmi síkról közelítjük meg a kialakulást, a hagyományokat, meg természetesen azt, hogy az új hullámok milyen hatással voltak az italokra. Sok meglepetés éri az embereket, mert számos érdekes fordulat van egy-egy ital útjában, amíg elérte a mai formáját. Nagyon rá szoktak csodálkozni az emberek, hogy egyik ital milyen hatással volt a másik kialakulására, olyan összefüggéseket igyekszünk feltárni, ami által könnyen memorizálható az egyébként akár unalmasnak is tűnő információ.

A másik típusú képzési formánk gyakorlati, jelenleg háromféle van:

  • Gin & Tonic workshop
  • 2 komponenses italok
  • Fókuszban: A jégfaragás

Itt szintén a tudásalap erősítése a cél, azonban míg az előadás ültetett, 2 órás program, itt a résztvevők aktívan gyakorolják az italok elkészítését. A jövőben ezeket a gyakorlati workshopokat szeretnénk minél inkább bővíteni.

Átlagosan milyen célközönség talál meg titeket? Kik akarnak részt venni az „óráitokon”?

Igazából nincs konkrét célközönségünk, nagyjából minden típusú ember, civil és szakmabeli is jár hozzánk. A szakmabeliek pedig mindenhonnan jönnek, bárokból, kocsmákból, éttermekből, szállodákból és szórakozóhelyekről. Olyan is van, hogy bárfejlesztésre és a személyzet komplett képzésére kérnek fel minket. Nagy megtiszteltetés, amikor valaki vidékről érkezik hozzánk, vagy olyan is volt, hogy a környező országokból, kicsit több mint 500 km-t utazott valaki, hogy részt vegyen egy előadásunkon.

spirit_academy_szabo_david
Az előadásokon igyekszünk a lehető legtöbb érzékszervet megmozgatni (forrás: Spirit Science G)

Sokan azt gondolják, hogy a gin tonic készítése egyszerű mutatvány, ti mégis tartotok workshopokat róla…

2015-ben jártam Barcelonában, ott, akkor már nagy kultúrája volt a gin toniknak. Ott ismertem meg olyan márkákat, amik itthon még nem voltak ismertek. Haza is hoztam pár üveggel, megmutattam itthoni italforgalmazóknak, ezután nálunk is elindult szépen lassan a ginválaszték bővülése. A gin tonik készítése valóban egyszerű mutatvány, de mégis számtalan hibalehetőség rejlik benne, ami az élvezeti értéket ronthatja. Elsőre senki nem hiszi el, hogy mennyire el lehet rontani az italt, ha az adott ginhez nem a megfelelő tonikot választják, vagy túldíszítik intenzív ízű kiegészítőkkel. Ezen felül ma már annyi gin van a piacon, hogy nehéz utat találni abban, hogy mi alapján döntse el az ember, melyiket is kérje. Jelenleg 3 féle Gin & Tonic workshopunk van. Aki egyre eljön, általában eljön a másik kettőre is.

Hogyan néz ki egy átlagos workshop nálatok, mivel térnek haza a résztvevők?

A program elején elmondom, hogyan lett ilyen népszerű ez az ital és egy ital elkészítésével részletesen bemutatom, melyik komponensnek mi a szerepe a végső italban. Beszélek a jég fontosságáról, a megfelelő hőmérsékletről, arról, hogy mire kell figyeli a díszítésnél, hogy milyen poharat érdemes használni. Aztán mindenki beáll egymás után a pultba és a kezdeti iránymutatás alapján elkészítünk 10 különböző ginből 20 féle gin tonikot, amit mindenki lát, megszimatol és megkóstol. Így viszonylag rövid idő alatt olyan sok mindent meg tud tapasztalni, ami segít neki eldönteni, hogyan is szereti ő maga ezt az italt. Végül a tanultak alapján elkészíti a saját gin tonikját, amit úgy kombinál, ahogy akar. Ehhez biztosítjuk, hogy megismer 14-16 féle tonikot és 30-40 féle, ehető, díszítő elemet. Menet közben megismerjük a 10 gin és a tonikok történetét is, honnan származnak, miből és hogyan készülnek. Ha valaki eljön mind a 3 workshopra, akkor megismerkedik 30 féle ginnel, 60 féle gin tonikkal és legalább háromszor elkészít önállóan egy olyan kombinációt, amihez kedve van.

Miért tartjátok ennyire sokrétű italnak a gin tonicot?

Mert a végtelenségig kombinálható és ezáltal a tipikusan nyári italból, mára egész évben fogyasztható élvezeti cikk lett. Ugyanabból a ginből elkészíthető egy nyári, frissítő gin tonik; egy másik tonikkal, díszítéssel pedig egy téli, nehezebb, testesebb gin tonik. Természetesen vannak olyan ginek, amelyek kifejezetten egy-egy évszakhoz kötődnek, de az egyéni ízlések már semminek sem szabnak határt.

spirit_academy_szabo_david
„Fókuszban: A jégfaragás”, feldolgozunk egy egész jégtömböt és megtanulunk gömböt, gyémántot faragni (forrás: Spirit Science Group)

Szerintetek miért lett trendi az elmúlt időszakban a gin és a gin tonic? Mit láttok: mekkora az érdeklődés irántuk Magyarországon?

Ez az ital megváltoztatta a saját történelmét. Sok vérzivataros korszak köthető hozzá, komplett nemzet alkoholizmusától a szesztilalom alatti hamisításáig, mégis mára népszerűbb lett, mint valaha és egy olyan státuszszimbólum vált belőle, amit máig semmi nem tudott utánozni. A közösségi platformok, az információ gyors terjedése sokat segített, hogy ilyen népszerű legyen, de ehhez természetesen kellett az új hullámos, nagyon minőségi, szokatlan ízvilágú ginek megjelenése. Ebben az egyik úttörő a Hendrick’s gin, a másik pedig a Martin Miller’s gin volt. Őrületes marketinget raktak melléjük, ami által egyre többen kedvet kaptak a ginkészítéshez. Aztán megjelentek a tonikváltozatok. Végül beleszólt a gasztronómia is. És ezek a szegmensek egymást felhúzva tették képessé a gin tonikot, hogy ekkora teret nyerjen. Ma már számtalan whiskykészítő készít gint, mert rájöttek, hogy míg a whisky 3-5-7-10 évig tart, míg elkészül és eladhatóvá válik, addig a gin három hónap alatt a fogyasztó asztalára kerül. Természetesen ehhez jót kell csinálni, de azt hiszem, erre nem panaszkodhatunk. Jelenleg közel 6000 gin van a piacon, a hagyományos, négy fűszerből készülttől az extrém, 60-70 féle fűszerből készültig. A készítéshez használt alapszeszek változatossága is sokat számít, valamint hogy szinte bármilyen összetevő felhasználható a készítéséhez. Lehet egy gin egyetlen ízre kihegyezve, de lehet 47 féle fűszer egyensúlyára is felépítve. Sokat segít, ha mindehhez párosul egy jó sztori.

Végezetül, a gin tonik egy „Instagram-érzékeny” ital. Bármilyen koktélt vagy italt iszol, a fényképre rá kell tenni az üveget, ahhoz, hogy mindenki tudja, mit iszol. Egy gin tonik, Burgundy pohárban, sok és minőségi jéggel, egyetlen gusztusos díszítéssel, lejön a képről. És mindenki tudja, hogy Te most gin tonikot iszol. Ez pedig sokak számára ma fontos.

Mára itthon is pont ugyanakkora a gin tonik népszerűsége, mint bárhol máshol a világon. Kis késéssel ugyan, de elkezdtek készülni a magyar ginek is. Mára 20 magyar gin van a piacon, van több, világversenyen aranyérmet nyert gin is. Zárkózunk fel a nemzetközi piachoz és számunkra megtisztelő, hogy a magyar ginekből is tarthatunk már workshopot. Némelyik gint nehéz volt felkutatni, mert itthon még nem olyan egyértelműek a kommunikációs lehetőségek és eszközök. De nagy élmény rátalálni a kis, kézműves ginekre és bemutatni a nagyobb, nemzetközi versenyen szereplő gineket is. Folyamatosan kapcsolatban állunk a hazai gyártókkal, ötletelünk és természetesen visszajelzést adunk, hogyan szerepelt a workshopokon az általuk készített márka. Van, aki segítségünket kéri, hogy milyen gin tonik készüljön az általa gyártott ginből, ebben is nagyon szívesen segítünk.

Összességében azt gondolom, Magyarországon még sokáig jelen lesz a gin tonik őrület.

Úgy tűnik, „gyűjtitek” a brand ambassadorokat. Miért tűztétek ki ezt a célt magatoknak? Kapcsolódik-e egyéb, támogatói tevékenység is ehhez?

Sokszor beszélgetünk a szakmában dolgozó emberekkel és kiderült számunkra, hogy nem annyira egyértelmű, hogy mindenki tudja, melyik terméknek ki a brand ambassadora, honnan lehet információt szerezni, vagy hogyan lehet elérni ezeket az embereket. A hozzánk érkező sokadik kérdés után azt gondoltuk, hogy egyszerűbb lesz, ha az oldalunkon összegyűjtjük azokat a márkákat, amelyeknek van itthon brand ambassadora és képpel együtt beazonosíthatóvá tesszük a felelős személyeket. Ezzel egy kommunikációs lehetőség nyílik meg, egyszerűen kideríthető, ha valaki szeretne valamelyik termékkel kapcsolatos információt, vagy képzést a saját helyén vagy a kollégáinak. Azóta igazolta az élet a visszajelzések alapján, hogy ez egy remek ötlet volt.

spirit_academy_szabo_david
A "Tied mekkora?" rendezvény hatalmas élmény volt (forrás: Spirit Science Group)

Mi a legszebb emléketek a programokról vagy a Spirit Science Group-pal kapcsolatban?

2019 tavaszán kaptunk egy megkeresést, hogy a Patrón világbajnoka Magyarországra érkezik és szívesen tartana egy képzést, valamint este valamelyik bárban pár óra erejéig keverne néhány italt. Számunkra az esemény költségvetése és megszervezése elég nagy falat volt, továbbá az esti fellépéshez helyszínt sem tudtunk biztosítani. A fiatalember nem mellesleg egyetemi tanár és a fermentálásról tartott volna előadást, ami itthon azért még nem volt annyira populáris téma. Ezért kitaláltuk a „Tied mekkora?” eseményt, ami az ökológiai lábnyom fontosságára kívánta felhívni a figyelmet. A BB’z Bar & Grill-t kértük fel társszervezőnek, meghívtuk Felhősi Attilát, aki a zéró pazarlás a pultban nagymestereként a lehető legkevesebb szeméttermelésről tartott előadást, Gózon Pétert, aki bemutatta a BACARDI környezetvédelmi politikáját, hogy lássuk, mit tesznek a nagyok a gyakorlatban és végül Yeray Monforte, a Patrón világbajnoka, az erjesztési technikák fontosságát mutatta be, ami szintén az ökológiai lábnyom csökkentését szolgálja. Vállaltuk, hogy minden eladott jegy után elültetünk egy fát, ami végül a Magyar Bártender Szövetség bevonásával az augusztus 26-i Bartender Beach rendezvény során meg is valósult.

Eddigi példátlan összefogásként éltük meg ezt a rendezvényt és nagyon büszkék voltunk, hogy ennyi ember segített a megszervezésében és vett részt az eseményen. Nagyon sokat eljöttek elültetni a saját fájukat, voltak, akik vidékről érkeztek és így végül egy egyszerű szakmai felkérés a 84 db fa elültetésével igazi csapatépítő eseménnyé vált.

Milyen gin tonic receptet ajánlanátok most az olvasóknak?

Nagyon nehéz erre válaszolni, mert nincs konkrét kedvencünk. Mi általánosságban azt szoktuk javasolni mindenkinek, hogy használjon megfelelő poharat, minőségi jeget és kevés díszítést. Még a gin és tonik aránya is egyedi ízlés kérdése. Nem feltétlenül azon múlik, hogy drága-e a gin vagy a tonik, amit iszunk, mert vannak 170 éve, változatlan recept alapján készülő, végtelenül egyszerű London Dry ginek, amik a mai napig működnek. Mindenki kóstoljon, amennyit tud és rá fog jönni, hogy kedvencet megnevezni nem is olyan könnyű.

Mit terveztek a közeljövőben, mire számíthatunk tőletek?

Természetesen a Gin & Tonic workshopok, a töretlen népszerűségükre való tekintettel folyamatosan mennek majd. Amit sokan nem tudnak, hogy magánóra keretében is igényelhetők az előadásaink, kirakott időponttól függetlenül, hétköznap 10.00-15.00 óra között, előzetes egyeztetéssel bárkinek szívesen megtartjuk a képzést. A workshopokat, ha valaki összegyűjti néhány barátját, kollegáját, külön időpont egyeztetésével szintén szívesen megtartjuk. Ezt eddig nem nagyon kommunikáltuk, de az elmúlt időszakban egyre több ilyen megkeresést kaptunk, ezért bevezetjük ennek lehetőségét.
Van néhány ötletünk még workshop témában, de ezek még kidolgozás alatt állnak.

Sokat kutatunk egy-egy témában és vannak italok, melyekhez inkább az idegen nyelvű szakirodalomban található csak törzsanyag, ezért rendkívül időigényes az előadás összeállítása. Ilyen „Az aperitif borok” című előadásunk, melye nagyon régóta tervezünk, reméljük idén meg tudjuk hirdetni, hogy a következő nyári szezonra mindenki fel tudjon készülni.

Tartalomhoz tartozó címkék: Interjú Gin tonic