Opera gin – Egy párlat, amiben dalra fakadnak az ízek
Az Opera gin története különösmód a boroknál kezdődött. Dámosy Bálint ugyanis pár évvel ezelőtt sorsfordító ajándékot kapott: egy borkóstoló tanfolyamot. A borok varázslatos univerzuma egy pillanat alatt beszippantotta, olyannyira, hogy hamarosan már WSET (Wine & Spirit Education Trust) diplomát is magáénak tudhatott.
Bálint ekkoriban kezdett kacérkodni a gondolattal, hogy egy saját tokaji borászatot nyit, ám úgy érezte, sokkal több időt és anyagi ráfordítást igényelne ez tőle, mint amennyit valójában képes rááldozni.
Forrás: Folyékonykenyér Blog
Ekkor jutott eszébe, hogy Magyarország igazi boróka nagyhatalom, amely a Nyugat-Európában és az USA-ban már évek óta hódító ginek alapja. Bálintot egyébként is vonzották a különleges koktélok, ezért végül egy saját párlat elkészítése mellett döntött.
Bálint Varsányi Ferenc bartenderrel állt össze, hogy egy minden ízében magyar, mégis kozmopolita italt hozzanak létre Budapest szívében. Így született az Opera gin, amely kizárólag a Kiskunsági Nemzeti Parkból származó borókából készül.
Forrás: 168 óra
A gin neve egyébként szintén Bálintnak köszönhető: a Dámosy család több generációja is az Opera mellett található Dalszínház utcában nőtt fel. Így az elegáns hangzás mellett a személyes kötődés is vezérelte őt, amikor a branden gondolkodott.
Az Opera gin az Első Magyar Gin Manufaktúrában készül, ahol az angelikagyökér és koriandermag mellett egy utánozhatatlan magyar hozzávaló, a mák is szerepet kap. Az kellemes, harmonikus ízvilágú London Dry gin a kezdetek, 2019 óta több fronton is bizonyította kiválóságát. Nemcsak a címke designja nyerte el a világ egyik legrangosabb tervezői díját, a Red Dot-ot, hanem a rangos Nemzetközi Bor és Párlat Versenyen is aranyéremmel térhetett haza.
Forrás: We Love Budapest
Ha nem tudod, milyen tonikot válassz egy szuper Opera gin tonic-hoz, akkor keresd összeállításunkat vagy görgess lentebb!